Egy februári délután

Egy egyperces történet, ami depisen indul:

Esős februári délután volt. A nap fénypontját az jelentette mostanában, ha egy pillanatra utat törtek maguknak a napsugarak a felhők közt. Úgy látszik, a mai nap tetőpontja most jött el, ugyanis a Nap szikrázva sütött át az esőcseppek felett. A házak ablakai - mint egy jelre - kinyíltak, hogy beengedjék a meleget, ami csak az emberek képzeletében élt. Mennyi csalódott arcot lehetett látni, mikor ráébredtek, hogy a hőmérséklet egy hajszálnyit se emelkedett.

Egyik szomszédom azonban továbbra is állt a friss levegőn, mintha a nap sugarainak erejét szívná magába. Észrevehette hogy figyelem, mert rám nézett és elmosolyodott. Nem kinevetett, amiért őt bámulom. Nem is szánakozva figyelt. Pillantásából empátiát lehetett kiolvasni. Furcsa, hogy ilyen messziről kiszúrtam, de biztos voltam benne.

Ajkai mellett a kis gödrök, mik a mosoly miatt keletkeztek, halványulóban voltak, majd el is tűntek. Tekintete üressé vált, szemei üvegesen meredtek a semmibe. Nekem ez már nem tűnhetett fel, mert enyhe pírral az arcomon elfordultam.

Elrejtőztem szobám mélyén. Az eső kitartóan kopogott az ablakon. Valahol biztosan szivárvány látszik az égen, bár én nem csodálhatom meg. Szerettem a szivárványokat. Mindig pozitív érzést ébresztettek bennem. A piros számomra a szerelmet, a sárga a gazdagságot, a zöld a szerencsét, a kék a tudást, a lila a szépséget szimbolizálta. Így mikor ezeket egy helyen láthattam, kellemes érzés töltött el.

Íróasztalomon sok felesleges holminak is jutott hely a számítógép, és a tankönyvek mellett. Külső szemlélők azt mondhatták volna, hogy rendetlenség. Általában egy kicsit se zavart, mert számomra ez is egyfajta rendszer volt.

Most is jó volt csak úgy felkapni egy-egy tárgyat, mint kisgyerekként az óvodában a játékokkal tettük. Mindennek különleges jelentősége volt. A Rubik-kocka volt a kedvencem, ez kötötte le leginkább a figyelmemet.

Épp egy piros oldalt próbáltam a többi közé juttatni, mikor csengettek. Ki lehet az ilyenkor? Anyu mindig visz magával kulcsot, apu pedig még sokáig dolgozik. Végül rászántam magam, és az ajtót résnyire tárva kinéztem.

A szomszéd volt. Az, akit néhány perccel ezelőtt az ablakból figyeltem. Megvillantotta csábító mosolyát, mire én beengedtem. Beengedtem egy teljesen idegen embert a lakásunkba! Mikor megszólalt, szabályosan felugrottam az ijedtségtől. Szerencsére csak valami képet dicsért meg, nem bonyolódott komolyabb beszélgetésbe. Meglátta az asztalon a félkész Rubik-kockát. Tudtomra adta, hogy nagy rajongója ennek a játéknak, majd néhány másodperc alatt befejezte azt, amit nekem napokig nem sikerült. Felállt az asztaltól, és távozni készült. Furcsán néztem rá, nem értettem mi célja volt a látogatásának. Ekkor végre elárulta:

- Hogy én miért jöttem? Még kérdezed, azok után, hogy szó nélkül beengedtél? - Elakadt a lélegzetem. A szívem gyorsabban vert, minden egyes decibellel, amivel hangereje nőtt. - Csupán azért jöttem, hogy kirakjam a kockát. Napok óta figyellek, úgy gondoltam kell egy kis segítség.

Szinte felnevettem a megkönnyebbüléstől. Csak ennyi? Ezért kár volt végiggondolnom, hogy melyik szín mit jelenthet a szivárványban! De legalább a kocka készen van.