2010. április 9., péntek

Az utolsó pillanat

Egy kis szösszenet, mert már nagyon alkothatnékom volt. Első olvasó Dorcíí ♥

Az utolsó pillanat

Félig nyitott szemmel hajolt előre. Nem aludhat el, amíg vezet! Amúgy is mindjárt hazaér. Kezét inkább csak pihentette a kormányon, mintsem valóban irányította volna a kocsit.

Még néhány sarok.

Itt nemsokára egy zebra lesz. Figyelnie kéne, szombat este sok fiatal jár erre a közeli klubok miatt. Nem állt senki a járdaszigeten, nyugodtan gyorsíthat. Az utca végén nem égnek a lámpák. A sötétség belepi a környéket.

Ott mintha valami megmozdult volna! Ne!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Fiatal lány lépett ki a pincehelyiségből. Gondosan körbenézett, mielőtt hazaindult. A többiek csont részegek, nem volt kedve velük egy autóban utazni. Egyéb lehetőség híján gyalog vágott neki az útnak. Nem lakott messze, de ma éjjel nagyon hideg volt, még a bogarak is összebújva aludtak.

Nagyszerű! Néhány lámpa kialudt. Át kéne menni a túloldalra, onnan nemsokára el lehet kanyarodni. Akkor már csak egyenesen kell menni, és néhány saroknyira látni is lehet azt a panelházat, melyben lakást bérelt. Szerény fizetése volt, nem engedhetett meg magának olyan luxust, mint például egy saját autó. Mennyivel egyszerűbb lenne egy fűtött, bőrüléses, utat csendesen járó kocsiban taposni a gázpedált, hogy fokozódjon az élmény, melyet a magányos száguldozás okoz!

Lelépett a járdaszegélyről, majd balra nézett. Sebesen közeledő fényszórók világították meg az arcára kiülő félelmet. Tekintetét arra a helyre szegezte, ahol a sofőrt sejtette. Szemében a remény, hogy észrevették, még mindig ott csillogott.
Az utolsó pillanatban is.
Egy könnycsepp indult útra az arcán. Sírva nézett szembe a halállal, mely nem kerülte ki őt. A fémen hangosan koppant a gyenge test. Csontok törtek el, melyek hosszú ideig befolyásolták egy ember sorsát. Bőr hasadt el, hogy egyre duzzadó patakokban folyjon az életet jelentő vörös vér.

Már csak álmodta, hogy kiszáll a kocsiból a fiú, akinek otthon kéne őt várnia. Kezében a szőke hajú kislánnyal, s nevetve meséli el aznapi vicces történetét. Az ő közös gyerekük óvodai eseményeiből idéz. Úgy festenek, mint egy boldog család.

Többé már nem.
Mert ő elrontotta. És most cserben kell hagynia a férjét és a lányát, akiket annyira szeretett.

A fájdalmat sem érezte már. Tudta, másodpercek kérdése, és nem gondolkodhat ezeken a kellemes érzést jelentő dolgokon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése